# placeholder
# placeholder

A Prezi Classic jövője: Az Adobe Flash vége és a következő lépések

Jim Szafranski, a Prezi ügyvezető igazgatója beszámol a Prezi Classic jövőjéről, és megosztja a cég következő évre vonatkozó néhány célkitűzését.

Classic_1-scaled.jpg

Amikor először bevezettük a Prezit 2009-ben, teljesen megváltoztattuk a prezentálás művészetét. Az Adobe Flashre épülő Prezi Classic semelyik másik korabeli diaalapú formátumhoz nem volt fogható – a felhasználók szabadon mozoghattak a nyílt vásznon, valamint nagyítással kiemelhették az apróbb részleteket, illetve kicsinyítéssel felfedhették a távlati képet. Ekkoriban kizárólag a Flash volt képes mindazon dolgok támogatására, amelyeket meg kívántunk valósítani a Prezi szerkesztőjében és megtekintőjében a weben.

Vessük újra a jelenre a tekintetünket: az Adobe arra készül, hogy hivatalosan is visszavonultassa a Flasht 2020 végén. Mit jelent ez a Prezi Classic felhasználói számára? Egyelőre továbbra is szerkesztheti prezentációit a Prezi Classic használatával, ugyanakkor arra számítunk, hogy a böngészők minden egyes frissítésével egyre nehezebbé fog válni a teljes funkciókészlet elérése, ha a Google, az Apple, a Microsoft és egyéb cégek teljesen felhagynak a Flash támogatásával.

Azonban akkor sem kell aggódnia a Prezi-prezentációi miatt, ha a böngészők teljesen megszüntetik a Flash támogatását, ugyanis a Prezinél jelenleg azon dolgozunk, hogy egyszerűen megnyithassa és szerkeszthesse Classic-prezentációit a Flash-mentes Prezi Next szerkesztőben. Konkrétan a következőkre lesz lehetősége:

1. Elérheti a Prezi Classicból származó legjobb funkciókat (például a navigációs útvonal eszközeit, az animált GIF-eket és a képarányokat) a Prezi Next terméken belül.

2. Ezek mellett kihasználhatja a Prezi Nextben megvalósított új funkciókat is (például nagyításos felfedések, fejezetek strukturálása, valamint nyomon követhető megtekintési hivatkozások).

3. Megtarthatja meglévő Classic-prezentációs tartalmait.

Ezen erőfeszítés komplexitása és kiterjedése miatt egyelőre nem tudunk pontos ütemtervvel szolgálni, azonban az a célunk, hogy mindennel kész legyünk jóval 2020 vége előtt. Az a tervünk, hogy az év során funkcióbevezetések sorát kínáljuk, hogy várakozás helyett minél hamarabb elkezdhesse kihasználni azok előnyeit. Az elkövetkező hónapokban rendszeres tájékoztatást fogok nyújtani az előrehaladásról, illetve az Önöket érintő újdonságokról.

Kedvcsinálóként íme egy kis bepillantás a Prezi Next navigációs útvonalára vonatkozó speciális szabályozási lehetőségekbe, melyeket hamarosan kibocsátunk:

blogpost.gif

Köszönjük türelmüket, amíg a Prezi az Adobe Flash megszűnésének kezelésén dolgozik. A közeljövőben nemcsak az áttéréssel kapcsolatos hírekkel, hanem ötletekkel is jelentkezünk azzal kapcsolatban, hogy Classic-felhasználóink hogyan használhatják ki azokat a beruházásokat, melyeket a Prezi a Next platformba fektetett!  

Hasznos volt ez a cikk?

Itt vagyunk, hogy segítsünk

Kérdése van? Vegye fel a kapcsolatot támogatási csapatunkkal.

contact support buoy icon

Segítségkérés